Dendrobates azureus (Hoogmoed, 1968)
Kék famászóbéka


   A tinctorius csoport talán legszebb színű képviselője. Valószínűtlenül azúrkék színével hívja fel magára a figyelmet. Érdekes hogy a tudomány számára csak 1968-ban vált ismertté. A kétéltűek kiváló ismerője a holland Hoogmoed a Brazília, Guayana, Surinam háromszögben találta az első példányokat. Felfedezésük után azonnal igen népszerű lett ez a gyönyörű békafaj a terraristák körében, de számuk rohamos fogyatkozását nem ennek köszönheti. A Dendrobates azureus életterét, a Sipalwini-szavannát a háromszög mindhárom országában a brazil fakitermelők veszélyeztetik. A kíméletlen irtások a kihalás szélére sodorták a Dendrobates azureus állományt. Könnyen lehet hogy egy pár év múlva, lelkes terraristák mint zoológiai műemléket fogják gondozni ezeket az érdekes állatokat. Ma már a mesterséges körülmények között tartott kék famászó békáink szaporítása nem okoz különösebb gondot. Ezeknek az állatoknak sajátságos életterük van. Erről felfedezőjük 1972-ben, a következőt írta:
   "...Az első Dendrobates azureusokat 1968-ban fogtam egy kéthetes Sipalwini-szavanna tartózkodás során, Surinam legdélibb határán a Brazil határ közelében. Surinam déli határa azon folyók közötti vízválasztót követi, amelyek az Atlanti-óceánba ömlenek, vagy az Amazonaszba torkolnak. Ez a vízválasztó legnagyobb részén igen lapos. A Sipalwini-szavanna átlag 250 méterrel a tenger szintje felett fekszik. Az egész terület alacsony lekerekített dombokból áll. Csak néhány helyen emelkedik ki egy-egy magasabb domb, mint például a "Négy fivér" és a "Moro Grande do Cemitero" (600 méter), Brazil területen néhány domblánc látható. Az egész szavannát fű borítja, a völgyekben Maurritia pálmák vannak, a dombokon egymástól távol álló görbe fák. Az állatok a Sipalwini szavanna erdőszigeteiben élnek, melyek soha nem képeznek zárt levéltetőt. A cserjék hiányoznak a területről. Néhány helyen kopasz sziklalapok vannak. Sok dombot nagy sziklablokkok fednek. A "Négy fivér" környéke abban különbözik a szavanna a szavanna többi részétől, hogy ott erdőmaradványok is előfordulnak, észak felé haladva számuk egyre nő. Ezek az erdőszigetek szemmel láthatóan annak az erdőnek a maradványai, amelyek valamikor a szavanna legnagyobb részét borították. A növényzet nem tér el a környező esőerdők növényzetétől, melyek a szavannát határolják. Néhány ilyen erdő maradványban találunk Dendrobates azureust. Az hogy ezek közül hányban és melyikben, idáig nem ismeretes. Az azonban már világos, hogy azokon a helyeken ahol a Dendrobates azureusok élnek a békák számára életfontosságú körülmények uralkodnak. Az erdőmaradványok lejtős vízmosta hasadékokban vannak,a víz csak egy kis részben folyik az erdő talaján, majd eltűnik a nagy sziklablokkok között és kb. 15 méterrel lejjebb ismét feltűnik. Ezek között a lekerekített sziklák között sok barlang van. A sziklákat páfrányok és moha növi be, melyekre jótékony hatással van az igen párás atmoszféra. Úgy látszik hogy ezek a mohás sziklablokkok is életfontosságúak a békák számára. Olyan erdőszigetekben, ahol nincsenek sziklák, hiába kerestük a békákat. Az állatokat csak közvetlenül a sziklák közelében találjuk. Néhányat megfigyeltünk a vízmosta hasadékoktól 40 méter távolságra is. A hasadékokban a víz tiszta, hőfoka 25°C. Az erdőszigetekben a levegő hőmérséklete reggel 22°C, délután 27°C éjjel 20°C volt. A relatív páratartalom a talaj közelében 80%, egy méterrel felette már csak 70%, éjszaka azonban 95%-ra emelkedik. A Dendrobates azureust a tengerszint felett 315-430 méterre fogták. A békák nappal aktívak mégpedig 8-18 óra között. Ebben az időszakban az állatok a sziklák közelében a talajon a lehullott levelek és kövek között ugrálnak, sőt a fákat is megmásszák. Egy alkalommal egy vastag fán 5 méter magasban találtam egy békát, mely szétterpesztett lábbal ugrált felfelé. Napközben az állatok az ember számára alig észrevehető kicsinyke rovarokat fognak. Később amikor egy béka gyomrát boncoltuk megállapítottuk, hogy az elfogyasztott rovarok legnagyobb része ugróvillás (Collembola) volt. Bár táborhelyünk az erdővel borított helyekkel szemben száraz és napos volt, felkeresték a békák. Az erdőszigeteken kívül azonban sohasem találtam egyetlen példányt sem. Éjszakára az állatkák elbújtak, a fák lábainál lévő kisebb barlangokba és a kövek közé..."
   Az élőhelyük a felfedező által történt érdekes ismertetése után, jöjjünk haza és beszéljünk a saját békáinkról. Egy az Amerikai Egyesült Államokba került magyar állatorvos barátom, hazalátogatva 1995-ben hozott nekem ajándékba 6 darabott ezekből a csodálatos állatokból. Nálam 120×70×70 cm-es terrárium lett a lakhelyük, amit igyekeztem a fent leírtak alapján berendezni. Az egyik sarokba egy mohával benőtt vízesés van, aminek az aljától kiindulva egy kis folyócska S-alakban kanyarodva, szeli kétfelé a terrárium talaját. A hát és oldalfalak hangszigetelésre használt 2 cm vastag préselt parafa lemezzel vannak borítva. A falakon helyeztem el egy pár darab kis üvegpolcot, amire a már hagyományos félbevágott és lefelé fordított, kókuszhéjból oldalán kis nyílással ellátott, petéző rejtekhelyet raktam. A talajt kisebb broméliák, gyompálmák és páfrányok borítják.
   Ezen a helyen az állatok jól érzik magukat, szaporodnak is. A békák mérete 34-45mm, a hímek valamivel kissebek, és az ujjvégeken levő korongok nagyobbak, és az ujjak között kicsi úszóhártyák láthatók. Színük a fekete alapból kivilágosodó kék, ami a test oldalán hálószerű, vagy körkörös foltokban mutatkozik. Táplálékuk muslica és megfelelő méretű kis tücsök, vitaminnal kevert kalcium porral beszórva. Szaporodásuk a hím Dendrobates auratuséra emlékeztető, halk berregő hívó hangjával veszi kezdetét, ez a hang stimulálja a nőstényeket, és a hímhez vonzza őket. A párzás előtt a nőstény a hím hátának simogatásával jelzi, hogy hajlandó azt a petézőhelyre kísérni. Itt lerakja kis számú petéit (2-6 db), amelyekből 14-18 nap múlva kikelnek az ebihalak. Ezek gondozásában mindkét szülő részt vesz. Nedvesítik a petéket és a már kikelt lárvákat mindketten viszik a hátukon a megfelelő vizes helyhez. Terráriumi körülmények között a petéket elvesszük, és a kikelt kis kannibál ebihalakat, egyenkint tartályokba helyezve neveljük fel. Lévén jó fogazatú húsevők, jó minőségű hús evő halaknak való eleséggel tápláljuk. Elfogyasztják a szúnyoglárvát és a vágott tubifexet is, de én az esetleges fertőzések elkerülése végett maradok a műeleségnél. Teljes átalakulásuk kb. 70-80 nap múlva következik be. A szülők szinét már kis korban viselő kis békákat, azonnal lehet kis muslicával, apró tücsökkel, levéltetűvel ugróvillással etetni. Nem szabad megfeledkezni a vitaminok nyomelemek és kalcium beviteléről sem A petézéstől számított 14-16 hónap múlva ivarérett állatokban gyönyörködhetünk.

« Vissza