Dendrobates pumilio (Schmidt, 1857)
Eperbéka (szamócabéka)


   Ez a békafaj is az úgynevezett kis nyílméregbékák kőzé tartozik. Mérete 18-24 mm. Színváltozatainak szinte nincs határa. Különböző területeken vörös, olivazöld, kék, pöttyös, csíkos, aranyporos és egyéb színezetű populációk találhatók. Costa Ricában leggyakoribb a vöröshátú. A panamai Basti Mentos szigetéről a piros, feketén pöttyözött színváltozat származik. Erre illik a legjobban a szamócabéka elnevezés. Alkalmam volt úgy Costa Ricában, mint Panamában megfigyelni őket. Volt, hogy egy bizonyos színváltozat viszonylag kis területen fordult elő, onnan továbbhaladva már attól egy teljesen eltérő változatot találtunk. Sajnos az általam készített fotók csak a töredékét adják vissza a változatoknak, hisz csak azokról készült kép amelyek a terráriumomban előfordultak. A talajhoz képest kis magaslatokon láttuk a felfújt torokhólyagú, hangossan szóló hímeket.
   Nem csak hangosak, hanem szigorúan védik területüket a rivális másik hímektől. Így várják hogy egy nőstény elfogadja felkínálkozásukat. A nőstény ezt a hím hátának simogatásával jelzi, majd követi azt a petézőhelyre. Először a hím rakja le a spermiumjait, legtöbbször egy talajon fekvő levélre. Ezután a nőstény rak oda 2-5db petét. A petéket egy hétig a kis hím őrzi, védi azokat a kisebb ragadozóktól, a terméketleneket pedig megeszi. Az ebihalak kikelésekor a nőstény visszamegy a volt petecsomókhoz, hátára veszi azokat, majd midegyiket külön elhelyezi egy kis víztartályban (broméliatölcsér, levélhónalj, stb.). 1978-ban még itt tartottak szaporodásbiológiai ismereteink. A mesterséges körülmények között kikelt ebihalak felnevelésével sokan kisérleteztek, de eredménytelenül. Míg sok Dendrobates fajt könnyen tápláltak különböző lemezes díszhaleleségekkel, tubifexel, és sok más egyébb akvarisztikában megszokott tápokkal, a pumilio lárvák nem fogadták el ezeket, inkább elpusztultak. Egy Bechter nevű terrarista egyszer megpróbálta egy másik békafaj - tudomásom szerint Epipedobates tricolor - petéivel megkínálni őket, és csodák csodája ezt azonnal felfalták. Tekintettel arra hogy folyamatosan nem állt békapete a rendelkezésire, az akvarisztikában már bevált tojássárgájával nevelte öket. Hogy milyen sikerrel azt nem tudom, nekem ez a módszer nem jött be, mert a már kinőtt lábú lárvák rendre elpusztultak. Visszatérve az előbbiekre, még csak sejtések voltak, de egyértelmű válasz nem volt arra, hogy a természetben miként történik az etetés. 1980-ban Graeff és Schulteterrariumi körülmények között tudta megfigyelni, hogy a nőstény terméketlen petékkel táplálja az ebihalakat. Rendszeresen felkeresi a kis víztartályokat és meg nem termékenyitett petéket rak a vízbe. Egy béka felneveléséhez kb. 25-28 db petét használ fel. Csodás felfedezés volt ez, egy béka amely szinte emlősök gondosságával eteti utódait. Nyitva állt az út a többi, hasonló ivadékgondozó Dendrobates faj megfigyeléséhez. Ezek után írta le, 1983-ban Elke Zimmermann a többi "peteevőt".A Dendrobates lehmani-t, histrionicus-t, granuliferius-t, és még másokat is. Ekkor jöttek rá hogy a quinqevittatus csoport tagjai is táplálják ivadékaikat petékkel, de nem kizárólagosan, azok esznek mást is. Így tudjuk azokat mesterséges körülmények között felnevelni. A szamócabékák meterséges szaporítása nagyon problematikus. Ha ez folyamatosan megoldott lenne sok örömet okozna a békakedvelő terraristáknak.


« Vissza