Epipedobates tricolor (Boulanger, 1899)
Háromcsíkú nyílméregbéka


   Körülbelül 20 éve jutottam, 8 darab Epipedobates tricolorhoz. Azóta is a kedvenceim egyike. Feltűnően szép színük, érdekes viselkedésük, egész évben tartó szaporodó kedvük,és a hímek állandó trillázása, teszi érdekessé őket. A hímek 21-23 mm, amíg a nőstények 22-26 mm hosszúak és teltebb az alakjuk mint a hímeknek. Bőrük sima, enyhén szemcsézett. Alapszínük a cinóbertől tartó különböző árnyalatokon át a téglavörösig terjed. Hátukon általában három csík húzódik. A csík színe fehértől különböző árnyalatokon át a türkiszzöldig terjedhet. A színváltozatok különböző helyeken előforduló populációkra utalnak. Talán a legszebb az úgynevezett "magashegyi" változat amelynek széles meghatározhatatlan alakú, minden egyednek más formájú türkiszzöld csík húzódik végig a hátán. A has és a végtagok alapszínét a hát színének megfelelő csíkok vagy márványozottság díszíti. A torok kevésbé éles rajzolatú. Sajnos a háton levő csíkok generációrol generációra keskenyebbé és halványabbá válnak. Feltehetően az élőhelyükön előforduló táplálékállatok szükségesek a színek megtartásához. Gyomortartalom vizsgálatok bizonyítják hogy a főtáplálékuk különböző hangyafajokból tevődik ki. Próbálkoztam nálunk előforduló hangyákkal de ezeket nem fogadták el. Vannak vélemények melyek szerint a napfény ultraviola színtartománya kell a békák színének megmaradásához, de ezt a feltevést még nem igazolta senki.
   Itt akarom megemlíteni az Epipedobates anthony-t, mint a legközelebbi rokonát a tricolornak, méretre kisebb színében halványabb de párosodik a tricolorral. A háromcsíkú levélmászó béka előfordulási helye, Equador délnyugati része, az Andok pacifikus oldala, 1200-1800m közötti tengerszintfeletti magasságban. Silverstone írja könyvében, hogy a folyók közeli száraz területein élnek. Szaporodásuk miatt nem tartózkodhatnak távolabb, mert a lárvák felneveléséhez vizes területekre van szükségük.
   Nálam egy 70×40×50cm-es, terráriumban van 10db. A terráriumot egy kis vízesés és tavacska ossza ketté. A parafával borított hátlapot és az oldalfalakat, scindapsus futotta be. A talajon 3 db közepes méretű bromélia helyezkedik el. A falakon 4db kis polc van, fél kókuszhélyból, kialakított petéző búvóhellyel. Ha egy ilyen, vagy ehhez hasonló terráriumba beengedünk egy 8-10 darabból álló tricolor csapatot, szinte azonnal territoriális viselkedést tanúsítanak. Úgy a hímek, mint a nőstények elfoglalják a nekik tetsző helyeket, és igyekeznek onnan a többieket elkergetni. Ez fejjel való lökdösődésből, ráugrálásból esetleg a rivális leszorításából áll, ez utóbbit az első lábak segítségével birkózók módjára teszik.
   Az egész helységben hallani a nőstényt hívó hímek hangját. Békáimat nem ismerő vendég, nem egyszer megkérdezi, milyen madaram van, annyira emlékeztet a hangjuk a madár csicsergésre. A hívó hímek csak egymást látva agresszívek. Trillázásukkal egyre intenzívebb koncertezésre ingerlik egymást. Ha véletlen találkoznak, a betolakodót a kis hím elkergeti, és saját helyét elfoglalva folytatja a párhívó trillázását. A hím az őt megközelítő nőstény párosodási kézségét fejlökdöséssel, körbeugrálással puhatolja ki. Vajon követi-e őt a kiszemelt petéző helyre? Ezután a hím felül a nőstény hátára, és mellső lábait a nőstény fejének két oldala mellett tartja. Petéző helynek abszolút sima felületeket választanak ki, (levél, lapos kő, stb.) de elfogadják az ember segítségét is, pl. a műanyagfóliát felette a kókuszhéjból készült petézőbarlanggal. A peték száma 5-30 db között változik. Peterakás után egyedül a hímre hárul a gondos szülő szerepe. Szorgalmasan hordja testével a vizet a petékre, így óvja azokat a kiszáradástól. A nedvességtől a peték zselészerű burka megduzzad, és 9-14 nap múlva kibújnak ezekből a lárvák, és a gondos apjuk hátán megteszik életük első útját egy víztócsa, vagy folyóparti kis vízáramú tavacska felé. Ezt az ivadékszállítást nemcsak a természetben, hanem terráriumi körülmények között is elvégzi a hím. Ennek ellenére a lerakástól számított 1-2 napon belül ajánlatos a petéket elvenni tőlük, mert a burokban megmozduló lárvákat a rivális hímek megeszik. (Ezt más nyílméregbékáknál nem tapasztaltam.) A fészekalj eltávolítása rövid időn belül újabb petézést vált ki, sokszor még aznap egy másik nősténnyel. Egy idő után az állatok szaporodási szünetet tartanak, sokszor 1-2 hónapot, hogy utána újult erővel folytassanak mindent. Az ebihalak felnevelése nem okoz gondot, nem kannibálok, együtt tarthatók. Jóminőségü díszhal tápokkal etetem őket. Körülbelül 6-8 héten belül 8-10 mm-es, kis békákká alakultak. Átalakulás előtt farokkal együtt 28-30mm hosszúak, és bár halványan, de látszik hátukon a csíkozás. Átalakulás után azonnal elfogyasztják az apró muslicát, és a frissen kelt tücsöklárvát is. Az egy éves állatok már szaporodóképesek.
   A kifejlett állatok etetése sem nehéz, minden élőeleséget elfogyasztanak ami mozog előttük és a szájukon befér. Sokszor olyan viaszmolyhernyót is elkapnak amit alig tudnak lenyelni (lévén jó fogazatuk), így azt mellső lábuk segítségével gyömöszölik magukba. Akik még soha nem foglalkoztak nyílméregbékákkal, azoknak is merem ajánlani, életmódjuk megfigyelésével, hangjukkal, szaporodásbiológiájukkal az érdeklődőnek sok örömet tudnak szerezni.


« Vissza