Phyllobates terribilis (Myers & Daly, 1978)
Rettenetes nyílméregbéka


   Ez a béka és még két fajtársa (Phyllobates bicolor és Phyllobates aurataenia) viseli jogosan a nyílméregbéka nevet. A columbiai indiánok még ma is használják ezek mérgét fúvócsöves nyílhegyeik mérgezésére. A terribilis = rettenetes név illik a három közül is legmérgezőbbre. Ténylegesen a legerősebb, nem-fehérjetartalmú mérgek egyikével rendelkezik, amit csak ismerünk. Tudományos analízissel kimutatták hogy egyetlen Phyllobates terribilis annyi (batrachotoxin és homobatrachotoxin) méreganyagot tartalmaz, amely mennyiség 20,000 egér vagy 10 ember megöléséhez lenne elegendő. Szerencsére ezek az adatok csak a vadon élő állatokra vonatkoznak. A befogott állatok a terráriumban, egy év alatt a méreg felét már leépítik. Az amerikai kutató herpetológusok és toxikológusok az után tenyésztett állatoknál mérget már nyomokban sem tudtak kimutatni. Ennek ellenére óvatosságból az után tenyésztettekkel, is bánjunk úgy mint potenciálisan mérgező állatokkal.
   Az ivarérett nőstények 40-50mm hosszúak, a hímek kissebek 38-45mm-esek Színük általában élénksárga, de előfordul, narancssárga és igen ritkán világos acél-szürke. Nekem az acél-szürkét sikerült tenyésztenem. Közeli rokona a Phyllobates bicolor, növendék korukban alig megkülönböztethetők, mindkettőnek a combja fekete sárgás árnyalatú. A bicolornál megmarad ez a "kétszínűség", míg a terribilis teljesen egyszínű lesz, és a teste egy kicsit zömökebbé válik, szinte buffóra emlékeztet. Előfordulási helye Columbia Choco tartománya a Rio Saiya vízgyüjtő területe. Ennyire délre a Ph. bicolor és a Ph.aurataenia nem fordul elő.
   Kifejezetten talajlakó. Főtápláléka különböző hangyafélékből áll, az egyik feltevés szerint ezen hangyák toxinja szükséges bőrmérge termeléséhez. Terráriumi körülmények között, szívesen fogyasztják a röpképtelen legyet, muslicát,viaszmolyhernyót,2-3mm-es tücsköt. A takarmányállatokra szórva feltétlen szükséges a szervezetükbe juttatni kalciumot, vitaminokat, és nyomelemeket, ennek hiánya miatt deformált testű csonthibás utódaik lesznek. Nálam egy 60×60×60 cm-es terráriumban egy hím és két nőstény van elhelyezve. A parafalemezzel borított falak, scindapsussal vannak befuttatva, a talajt tölgy levelek borítják. 3 db fél kókuszból készült búvóhely, szolgál párzási helyül. A szaporodásra kész Phyllobates terribilis-ek az udvarlás során rendkívüli aktivitást mutatnak. Amint egy hím észre vesz egy petékkel teli kövér nőstényt, úgynevezett távoli hívó hangot ad, ez egy néhány másodpercig tartó dallamos trillázás. A nőstény erre azonnal reagál, a hang felé fordul és amint felfedezi a hímet és oda ugrál hozzá. A hím ilyenkor tovább ugrál, de a nőstény addig követi, amíg testközelbe nem érzi, és mellső lábával meg tudja simogatni a hátát. A további udvarlási szertartáshoz tartozik még az intenzívebb simogatás pofa összeérintés, egymásra mászás, eközben a hím mindig tovább ugrál, amíg rá nem találnak a megfelelő párzó helyre. Itt a hím magára hagyja a párját, amely lerakja 5-25 db petéjét. A hím csak a petézés befejeztével tér vissza a petékhez, majd egy darabig ül rajtuk miközben megtermékenyíti azokat. A megtermékenyítés után a peték az őket beborító kocsonyás burokkal együtt megduzzadnak. Elérik a három milliméter átmérőt is. Jó tartási körülmények mellett, a kikelési arány szinte 100%, és körülbelül 2 hét múlva erőteljes 9-11 mm-es ebihalak fejlődnek ki. A Phyllobates terribilis hímek relatíve egyszerű módon gondozzák utódaikat. Ellentétben sok Dendrobates félével a hím csak egyszer nedvesíti be a petéket. A terribilisek jellegzetes életterében ugyanis egész évben nedves esőerdő klíma uralkodik és a talaj ahol állataink élnek állandóan nedves. Az ebihalak saját maguk is képesek szétrepeszteni a peteburkot, de legtöbbször a hím odamegy a petékhez, ráül azokra egészen ráereszti a hasát a kocsonyás masszára amiben az ebihalak vannak, és lábai mozgatásával további aktivitásra serkenti a lárvákat. Miután ezek kiszabadulnak a petéből felmásznak apjuk hátára. Itt aztán felsorakozva várják, hogy az egy megfelelő vízbe legyenek szállítva, mire az egész fészekalj vízbe kerül sokszor napok telnek el. Terrárumi körülmények között, a már úszkáló ebihalakat, egy 2-3 cm magas vízszintű kis műanyagtartályban, általában egy tartájban egy petézésből származó állatokat nevelünk fel (nem kannibálok). Etetésükre jóminöségü díszhaleleséget használhatunk. Körülbelül két hét múlva megemelhetjük a vízszintet, ilyenkor már két párhuzamos csík látszik leendő kis békáink hátán. A kifejlődött hátsólábak után, nemsokára előtörnek az első lábak is, ilyenkor alakul ki a tüdős légzésük, ekkor már ki kell venni őket a vízből. Következő lakhelyük egy kis terrárium vagy átlátszó műanyagdoboz lehet Aminek az alját 5-10mm vastag műanyag szivaccsal bélelünk ki, és ezt jó nedvesen tartjuk. A farok egy pár hét múlva eltűnik, és ettől kezdve kis muslica, frissen kelt tücsök kisméretű viaszmoly hernyó, esetleg levéltetű lehet a táplálékuk. Rendkívüli igényük van a tisztaságra, minden bomló szerves anyag a pusztulásukat okozhatja, az alomként használt szivacsot 4-5 naponként mossuk ki.
   Megfelelő gondozás mellett egy év alatt, gyönyörű ivarérett állatokban gyönyörködhetünk.


« Vissza