Phobobates trivittatus (Spix, 1824)
Zöld óriás nyílméregbéka


   Ezt a békafajt először a Dendrobates-ekhez, majd a Phyllobates-ekhez sorolták, később pedig két társával, a silverstoni-val és a bassleri-vel Phobobates névvel új rendszertani csoportot alkottak.
   Méltó a németből átvett magyar nevéhez, ő a legnagyobb testű nyílméregbéka. A hímek sokszor elérik az 5 cm-es nagyságot, a nőstények körülbelül 1centiméterrel kissebbek. Két színe van, az egyik a mélyfekete, ehhez párosul a másik szín amely lehet citromsárga, de lehet világító zöld is,illetve a citromsága és a zöld közötti valamelyik színárnyalat. Továbbiakban nevezzük második színnek. A második szín és annak mintázata, előfordulási helyüktől függően igen változó. A test mindkét oldalán van egy csík, a hát közepén húzódik a harmadik. Van olyan csoport is amelyiknél hiányzik ez a harmadik csík, és olyan is, ahol a csík helyett egy márványozott mintájú végig érő folt van. A legritkább és talán a legértékesebb az a változat amelynek az egész háta összefüggően színes. Mindegyik változatnál egy csík húzódik a szem fölött, amely orrnál találkozik az oldalcsíkokkal.Hasuk fekete kék vagy zöld márványmintával. Mellsőlábuk és combjuk java része a második szint viseli. Fiatalabb korban összetéveszthetőek némelyik Phyllobates fajjal, de kifejlődött egyedmérete nem hagy kétséget a meghatározásukhoz.
   A zöld óriás nyílméregbéka nagy területen megtalálható: Guayana, Surinam, Columbia, Equador, Peru és Brazília Amazonas menti részén. Venezuelából és Columbia nagy részéből hiányzik. A tengerszinttől 700m magasságig van az élettere. Kifejezetten talajlakó. Szívesen választja búvóhelyül a fáknak és a pálmáknak a földből kilátszó gyökerük alkotta üregeket. Nagyon félénkek,sötét alapszinük miatt nehezen fedezhetők fel az élőhelyükön. Megfelelő nagy terráriumban, tartásuk nem jelent gondot, mert legyet, 4-5mm-es tücsöklárvát, kifejlett viaszmolyhernyót is elfogyasztanak. Ez nem jelenti azt,hogy a méretükhöz képest kicsi drozophylát visszautasítanák.
   A terrárium mérete legalább 80x70x50cm-es legyen. Nálam a 160x60x70cm-es terráriumban 12 darab béka van. Sűrűn benövényesített helyükön biztonságban érzik magukat és egész nap lehet látni őket. Reprezentatív, bemutató terráriumoknak is méltó lakói lehetnek.Az éjszakát szívesen töltik nagyobblevelű broméliákon, kisebb levelű Phylodendronokon, vagy ezekhez hasonló növények levelein. A hím egy magas pontot elfoglalva trillázik, ez a nőstényt párzásra készteti és követi a hímet a megfelelő búvóhejre. A lerakott peték száma 15-20 db, de előfordult 30db-os petecsomó is. 2-3 héten belül kifejlődnek az ebihalak. Élőhelyükön a hím a hátán sokszor 8-10db lárvát cipel a megfelelő kis víztócsába. Mesterséges körülmények között az ebihalak 6-8cm. magas vízszintű kis akváriumban együtt tarthatók. Nem árt a nevelő akváriumba valami növényt egyszerűen ültetés nélkül belerakni, ez növeli az állatok biztonságérzetét. Takarmányként jóminőségü lemezes díszhaltáp megfelel. A békalárvák körülbelül két hónap alatt 15mm-es kis békává alakulnak. Eleségül kis muslica, apró tücsöklárva és kis viaszmoly hernyó jó nekik. Nagyon fontos az ásványi anyagok és vitaminok rendszeres adagolása,ez az eleségállatok beszórásával lehetséges. Jó étvágyuk van és gyorsan nőnek, nyolc hónap mulva már kifejlett állatokban gyönyörködhetünk.


« Vissza